Automatikus bejelentkezés
belépés

Pákász Vendégház

Paszab
4475 Fő utca 64.

e-mail: krisztian.bondar@gmail.com

Weboldal: http://www.pakaszvendeghaz.hu

Cégleírás:
Pákász Vendégház
Falusi parasztházunkat 1900-as évek közepén építették hagyományos technológiával. Terméskő alapon vert fal tartja a tetőt. A fal a kor építkezésének megfelelően 60-70 cm széles és a belmagasság eléri a 3 m-t. A tetőszerkezet érdekessége, hogy a faanyagot Máramarosról a Tiszán úsztatták le (ami 240 km-re található tőlünk).A verandát tartó folyófa hossza 21 m, ami a mai világban hihetetlennek tűnik. A ház 2009-ben került családunk tulajdonába és úgy döntöttünk, hogy visszaállítjuk eredeti állapotára felhasználva a házban lévő régi bútorokat, tárgyakat. A cél az volt, hogy megőrizzük azt az örökséget, amit elődeink alkottak. Nem véletlenül használom az alkotás kifejezést, mert meggyőződésem, hogy a több száz éves hagyomány és technológia örök és hiszem, hogy a mostani technológiai szinten sem tudnak a mérnökök hatékonyabb és olcsóbb építkezési módszert kitalálni, mint amit elődeink több száz éves tapasztalat útján alkottak meg. Ezen elv vezérelt a felújítás során és visszakerült a kemence a szobába, megtartottuk az eredeti nyílászárókat, ágyakat, asztalokat és székeket, a csillárok helyett régi petróleumlámpák világítanak. A felújítás során sok kíváncsi szem nézte meg a házat és kérdezték, ha elkészül kiadjuk-e. Sok érdeklődésnek köszönhetően döntöttünk úgy, hogy vendégeket is fogadunk. Már csak egy dolog hiányzott, hogy mi legyen a ház neve. Tudtuk, hogy valami hagyományos kell, ami tükrözi az itt élő emberek életét. Sok kutakodás után találtunk rá a Pákász névre, ami valaha a tiszai emberek foglalkozása volt, halászat, madarászat.
www.pakaszvendeghaz.hu

Kulcsszavak: Pákász VendégházPaszab , szállás Paszab , szálláshely Paszab , vendégház Pasza

Pákász Vendégház fotók